Összes bejegyzés

Az idei DTH programjaira egy remek ötlet született! Szabadulóiskolát szervezünk a gyerekeknek, ahol osztálykeretben kell megoldaniuk feladatokat. A feladat végén egy kódot kitalálva, napi szinten ideiglenesen kiszabadulnak, majd 4 nap elteltével, ha sikerül minden nap megfejteni a kódot, véglegesen kiszabadulnak az iskolából.

Az egyéni szabadulószobák elkészítése egy hatalmas és egyben izgalmas feladat volt. Vannak olyan elemek ebben a munkában, amiket már csak a játék lezajlása után tanultunk meg, így a négy nap alatt akadtak nehézségeink. A szabaduló termek feladatait a tantestület tanárai készítették. A "termek"/feladatok egy OneNote jegyzetfüzetbe kerültek. Az egyik...

Ahogy Misi beütötte a számot, egy másik világban és időben találták magukat. Egy kikötőben voltak, rengeteg hajó, nagy sürgés forgás körülöttük. Az biztos, hogy maguk mögött hagyták az előző kort, egy sokkal fejlettebb világban voltak.

Naprendszerünk egy hihetetlen méretű kozmikus viharba keveredett a Tejútrendszerben. Ennek következményeként a Földön olyan időzavarok keletkeztek, melyekről álmodni sem mertünk volna.

Összeült a válságstáb 2 héttel a megváltozott munkarend bevezetése után. Először azt gondoltuk, hogy ebben a tanévben "ezt most kihagyjuk". Annyi színes, offline tevékenységről kellett lemondanunk amiatt, hogy az iskolába nem mehettünk be, hogy elment a kedvünk. Néhány nap múlva külső inspirációt kapva, megindult az újabb ötletbörze: hogyan...

A szerző, Csordás László, kiváló matematika - fizika tanárunk jóváhagyásával tesszük közzé.

A blogot Creativ Common Liszensz védi
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el