A kerettörténet

2020.05.20

Naprendszerünk egy hihetetlen méretű kozmikus viharba keveredett a Tejútrendszerben. Ennek következményeként a Földön olyan időzavarok keletkeztek, melyekről álmodni sem mertünk volna.

Ma reggel, miután minden tanuló beérkezett iskolánkba, bezárult az iskola Időkapuja! Se ki, se be!

Mi lesz most?

Hogy jutunk ki innen?

A bezáródott Időkaput csak egyféleképpen lehet kinyitni.

Meg kell fejteni a kódot, mely segítségével kijuthatunk ebből az időcsavarból!

De, mi is ez a kód?

Szerencsére könyvtárunk egyik régi, már már elfeledett polcán rátaláltunk egy poros, ütött-kopott, megsárgult lapokkal teli könyvre. Belelapoztunk és alig hittünk a szemünknek. Hasonló időzavar volt mintegy 230 évvel ezelőtt is, melyből akkor sikerült kitörni.

De nézzük csak, mi is történt akkor...

Misi és Lilla imádtak házuk padlásán felfedezőset játszani. Ekkor is ez történt. Egyik játékuk közben egy porral lepett nagy ládára bukkantak, melyen egy felirat volt látható: "Soha ne nyisd ki! Apa!"

Kevés nagyszerűbb dolog van a világban, mint nem szótfogadni. Este lelkesen mesélte és mutatta meg Misi Édesapjának, Józsefnek és Édesanyjának, Sárának új felfedezését, a ládában talált különleges szerkezetet.

József és Sára a meglepetéstől és a döbbenettől csak egy szót tudtak kipréselni magukból: "Az Időgép!"

A következő pillanatban Misi, Lilla, és Misi szülei, József és Sára egy soha nem látott, ismeretlen tájon, ismeretlen korban találták magukat!

Egy város forgatagában tértek magukhoz első döbbenetük után. De, hogy milyen furcsán öltözködnek itt az emberek, mintha mindenkin hálóing lenne, derekuknál megkötve és milyen furcsa épületek vannak, hatalmasak, kőből építve, óriási oszlopokkal, és ez a hatalmas torony, mintha egy óriási világítótorony lenne bent a tengerben, nem messze a parttól. És, micsoda hajók! Csupa vitorlás, rengeteg evezővel az oldalán!

Egyik ámulatukból a másikba estek, mikor Misi felkiáltott: "Tudom mi ez! Tudom, hogy hol vagyunk! De hiszen ez az ókor hét csodájának egyike!"...

Az időutazás folytatódik a különböző történelmi korokba. Terveink szerint az időutazás során több helyszínen szabaduló feladatok várták volna a tanulókat, pedagógusokat. A különböző helyszíneken különféle produktumok születtek volna.

Egy lehetséges kutatási tábla az első napra
Egy lehetséges kutatási tábla az első napra
A blogot Creativ Common Liszensz védi
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el